Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Velner Klára

klari.pngTáncpedagógus, (Magyar Táncművészeti Egyetem Master, Tánctörténet tanár)
A Népművészet Ifjú Mestere a Forgatós Kamara Néptáncegyüttes művészeti vezetője.


Karádi származású vagyok, hagyományőrzőnek tartom magam bár már régóta nem Somogyban élek. Gyerekkorom óra táncolok de az első táncos lépéseket a Karádi általános iskolában tettem meg.  Először a Karád Táncegyüttesben, majd később a Válaszút Táncegyüttesben táncoltam. Alapítója és vezetője vagyok a Forgatós Kamara Néptáncegyüttesnek. A táncolás mellett művészeti iskolákban és különböző táncegyütteseknél is dolgozom és koreografálok. Jelenleg saját együttesem mellett   a Lenvirág Táncegyüttes   Lenmamik csoportját vezetem.  Alapítója és művészeti vezetője vagyok a gyáli Pgysz egyesületnek is.   
Szülőfalum tánchagyománya mellett, a különleges forgatós táncanyagokat szeretem a legjobban Ilyen a Sajó menti Zselyk falu tánchagyománya, a Felső – maros menti falvak Magyarpéterlaka, és Magyaró tánchagyománya de szívesen táncolom és tanítom a szilágysági táncokat is. Ezen kívül a pest megyei szlovák táncanyagok és hagyományok  is közel állnak hozzám.

 

 

 

 

 

 

< vissza

 
 

Utolsó kép


Támogatóink: